2015. november 15., vasárnap

A Hold

A Nap kártyájáról már meséltem nektek itt,  lépjünk egyet vissza és jöjjön az egyik kedvenc lapom a Nagy Arkánumból: A Hold. 

Szerettem volna azt írni, hogy minden pakliban ugyanazok a szimbólumok láthatók ezen a kártyán, de rá kellett jönnöm a keresgélés közben, hogy ez nem igaz. Úgyhogy csak azt tudom írni, hogy a legtöbb Hold kártya ugyanarról mesél. Egy szép, piros rákról, aki addig éldegélt a saját kis tavában, amíg ki nem nőtte azt és már nem tudja tónak, csak pocsolyának látni. Talán szeretne elindulni, de néhány dolog visszatartja. Nehezen hagyja ott a pocsolyáját, hiszen bár kicsi, büdös, kényelmetlen, de mégiscsak az övé, ismeri, nem érheti itt meglepetés. Ha mégis indulni kéne, akkor -jólnevelt rákhoz illően-leginkább hátrafelé, még abból lehet a kisebb baj. Bár nem is olyan messze a pocsolyától egy gyönyörű palota várná, ahol talán minden kívánsága teljesülne, de nem látja jól az utat. A pocsolya is koszos, zavarja a tisztán látást, és a Nap sem süt, hogy legalább világosban indulhatna el. Bár a Hold azért megmutatja, merre kellene menni, ha halványan világítva is, de segítene megtalálni az utat és látni legalább a következő lépést. El is indulhatna, a Hold fénye elég lehetne, ha nem világítaná meg azt a két hatalmas kutyát is, amik között-mellett mindenképp el kell mennie, hogy eljusson álmai városába. Le kell győznie a kutyákat, a félelmeit, el kell hinnie, hogy a Hold mindig ad annyi fényt, amennyire szüksége van, és ha nem is látja tisztán az út végét, jó lesz az irány, ha egyszer el mer végre indulni.
Mint mondtam, ez az egyik kedvenc lapom. Színes, beszédes, adta magát, hogy elkészítsem a saját verziómat!
A piros korall a bátor kis rák, amelyik előbb vagy utóbb, de nekivág a nagy útnak. Az akvamarin és a szodalit az egykor kék, mára már inkább csak szutykos pocsolya, az ónix és a jáde a kutyák, a kis rák legerősebb félelmei és visszatartó erői. A holdkő pedig... mi is? Ja, hát a Hold, ha ő világít, bátran indulhatunk, mindig lesz elegendő fény. Se több, se kevesebb, mint amennyire szükség van.
Nehéz volt választani a rengeteg szépséges holdas kártya közül, de mutatok néhányat. Mindegy, mikor, ki rajzolta, a mondanivaló ugyanaz. 


Ez a Disney-tarot vicces, elsőre nem tudtam igazán, mit gondoljak róla, de azt hiszem, tényleg aranyos. És néhány lap, aminek semmi köze a kis rákhoz. De akkor vajon mihez van? 

 
A nem ékszeres képek forrása ezúttal is a Pinterest.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése