Mostanában elég furán működik az agyam. Nem mondom, hogy nem találja a fókuszt, sokkal inkább legalább 13 fókuszt talál egyszerre és mindet meg akarja osztani. Vagy megcsinálni. Vagy kidolgozni. A múlt héten Évi megpróbálta követni a gondolatmenetemet, de ha csak kettővel volt lemaradva, azt már sikernek könyvelte el.
Most tényleg csak egy fülbevalóról akartam írni pár sort. A következő zajlott a fejemben: fülbevaló-feketefehér-ebonyandivory-nemazmárvolt-royésádám-Jacko?blekorvájt?-jinjang-kiegyenlítődés-rajzóra-Hegyi Füstös-hajszárító-jézusomhogyleszebbőlblog? Kezdem a végén. Illetve a közepén.
Hetedikes voltam, azt hiszem, mikor új rajztanárt kaptunk. Talán akkor került a suliba, de ebben nem vagyok biztos. Aki kb. velem egykorú (vagy kicsit idősebb), az emlékezhet a Deltácska című műsorra, amiben egy bajuszos kicsi fickó egészen hihetetlenül csuda dolgokat rajzolt a semmiből vagy valami másból és egy pillanat alatt megértettem még én is a rajzai alapján mondjuk azt, hogy hogy működik a hajszárító. Na ő lett a rajztanárunk, Hegyi Füstös László. Az első, akinek a hatására azt mondtam, hogy ezt akarom csinálni, tanár akarok lenni, mert az valami nagyon jó dolog lehet. Lassan 20 éve, hogy meghalt. Nem tudom, mennyire szépíti meg az idő az emlékeimet, de ha fel kell idéznem, kicsit olyan volt, mint Mr. Keating a Holt Költőkből. Még velem is elhitette, hogy igenis tudok rajzolni és egy életre megjegyeztem 12 évesen Seurat, Monet és Manet nevét, hogy mi a pointillizmus és hogy alkotott Van Gogh, rájöttem, hogy le lehet rajzolni egy mesét úgy, hogy közben hallgatom és nem javítják ki a vonalaimat, ha én úgy látok egy fát, ahogy lerajzolom, vagy épp csak úgy tudom lerajzolni. Biztos nem volt hibátlan, sőt, de pontosan tudta, hogy szóljon bizonytalan kamaszokhoz, hogy szerettesse meg (velem legalábbis) örökre a képzőművészetet, hogy hozzuk elő a kreativitásunkat, hogyan merjünk őszintén kérdezni és hogy akarjam azt végig, amíg tanítottam, hogy ennek legalább a felét el tudjam érni a tanítványaimnál. Tőle hallottam először arról, hogy mi a jin és a jang és értettem meg a szimbólumot is. Wiki barátnőnk így fogalmaz: "A szimbólum kettős koncepciója leírja azokat az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében." És ezt már 12 évesen értettem. Vállveregetés, ügyes lány. 
És még mindig egy szó sem esett a fülbevalóról. Alapanyagot rendelgettem, mikor megakadt a szemem azon a kis kerek összekötőn, amit a közepén (vagy a közepe táján) láttok. Ilyenkor persze már megjelenik előttem, hogy mit szeretnék belőle csinálni. Ez természetesen köszönőviszonyban sem volt a végeredménnyel. Nem tudtam eldönteni, hogy nézne ki jobban, több feketével vagy több fehérrel, így megcsináltam mindkettőt, az egyikbe kicsit több kagylóhéjgyöngy, a másikba kicsit több ónix. És mivel továbbra sem tudom eldönteni, így maradt, így lett egy pár. Egymással szemben álló, mégis egymást kiegészítő. Mint a jin és a jang. Mindkettőben van egy kicsi a másikból. Ahogy elkészült, másnap meg is sétáltattam, mert úgy gondoltam, erre nagyon gyorsan le fog csapni valaki, annyira jó lett. Hát... észre sem vették. Vagy legalábbis egy szót sem szólt senki. Jó, oké, minden nap szinte más van a fülemben és belefáradhat a környezetem, hogy dicsérgessen, de ez tényleg olyan szép! Kriszta legalább azt mondta, ő észrevette és MAGÁBAN meg is jegyezte, milyen jó.:) Mit szóltok hozzá?
A tanár úr képe innen származik, az idézet pedig innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése