2016. január 10., vasárnap

"Szép vagy úgy, ahogy vagy"

Ennek a bejegyzésnek eredetileg nem ez lett volna a címe és nem is pont így írtam volna (haha... mintha már tudnám, mi lesz belőle...). Változatlanul ez lesz a fő téma, csak kicsit később térek rá: 


Mikor leültem írni, gondoltam, jó, akkor én is meghallgatom, úgyis kell valami zene. Az elmúlt egy-két napban több ismerősöm is linkelte itt-ott Palya Bea új, Tükör című dalát. Nem mondanám magam rajongónak, de szeretem Palya Beát. Még csak nem is ismerek tőle túl sok mindent, nem ülök a koncertjein Kapolcson (még Szegeden sem), de van, hogy napokig A nő szól a kocsiban. Most épp nem, de van olyan. Szóval meghallgattam. Hát.. mondhatnám, hogy minden sora betalál és nem tudom, hogy kerül ez a nő megint a fejembe és írja meg a tükrömmel folytatott napi harcomat. Monica Belluccival ráadásul, aki szerintem a  leggyönyörűbb nő ezen a kerek világon... Szóval telitalálat! Nem kezdek most véletlen sem kiselőadásba az önelfogadásról és arról, hogy az összes (!!) általam ismert nő (magamat is beleértve) mennyire képes megnehezíteni a saját életét a saját hülye gondolataival, viszont tiszta szívből ajánlom erre a célra Zsuzskát és a Beauty With Plus blogot, kevés inspirálóbb és hitelesebb forrást tudnék javasolni. Nem mondom, hogy nincs, de én évek óta követem Zsuzskát és nagyon sokszor lendített már át egy-egy ilyen "énmabiztoshogykisemozdulokcsakafejemrehúzomapaplantvagyjóakkoradjatokegyzsákot-válságon", amikor épp nem volt ilyen jó fej a tükröm, mint a dalban. Ja igen, A Dal. Nehogy elfelejtsem! 
Na és akkor a pozitív testkép/énkép kialakítása után gyorsan térjünk rá arra, hogyan lehetnénk még szebbek. Nyilván én erre ékszereket fogok ajánlani. Már csak azért is imádom őket, mert kizárt, hogy kihízzak egy fülbevalót vagy egy medált! Most "csak" fülbevalót hoztam. Amikor ezt az összekötőt vettem, akkor került a kosaramba az is, ami ennek a jáde-jáspis fülbevalónak lett az alapja. Eredetileg úgy gondoltam, karkötő lesz belőlük (az sem kizárt, van ott még, ahonnan ez jött), de aztán valamelyik este elővettem és egyszerűen semmi mást nem láttam benne olyan élénken, mint ezt a fülbevalót: 
 
Jáde és jáspis golyók kerültek az alapra, mindkét kő számtalan pozitív hatással bír. Természetesen.:) A jáde például segíti a méregtelenítést , feszültség és kimerültség esetén élénkítő hatású, visszaadja a belső békénket, nyugalmunkat. A jáspis pedig színétől függően több mindenre is hasznos lehet. A barnás köveket a gyomor-és bélrendszerhez kapcsolhatjuk, tehát szépen ráerősít a jáde méregtelenítő hatására.Segíti az ellenálló erőt, szintén jó hasznát vehetjük méregtelenítés, fogyókúra során. Vagyis a tökéletes választás, jáde+jáspis a fülbe és "szard le Hófehérkét, Monica Belluccit"! :) 
És egy kis műhelytitok. Épp a héten mondtam a kolléganőimnek, hogy bár mostanában már néha egészen elégedett vagyok a képeimmel, azért sokszor elgondolkodom, hogy megmutassam-e, hogy néz ki valójában, amikor én a pöttyös terítőmön rendezgetem a fénysátrat és tologatom el mögüle a banánt, hogy ne látszódjon át az ékszer mögött... Úgyhogy most megmutatom. Fénysátor itt éppen nincs, viszont bármi képes nálam kellékké válni. A még viszonylag vállalható állapotban lévő, mérsékelten csoffadt bazsalikomtól (illetve inkább a kaspójától) kezdve a tányéralátétig. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése